Főmenü

Rólunk

Üdvözlünk téged kedves látogató!

Örülünk, hogy meglátogattad honlapunkat.

Magunkról annyit, hogy több mint 20 éve, 1991. október elején nyitottunk, egy bölcsöde épületének egy részében. 1996-ban átköltöztünk a Sajószentpéteri Művelődési ház és Sporttelep területére, amely már egy nagyobb különálló épület volt. Az ezt követő évek kitartó munkája során szép lassan kinőttük ezt az épületet is, és 2012.október 1.-től a 21. születésnapunkon megnyitottuk azt a helyet ahol már nagyobb területen kulturált körülmények között és egyre bővülő szolgáltatásokkal tudjuk fogadni a városunk és a környező települések sportolni, szabadidejüket hasznosan, egészségesen eltölteni vágyó lakosait. Az évek során már mondhatjuk, hogy generációk ismertek és szerették meg általunk az egészséges és sportos élet szépségeit. Ennyi kis bemutatkozás után ígérjük, hogy mi továbbra is mindent megteszünk, hogy a mai nehéz világban is olyan legyen a termünk, mint a második otthon ahova, ha valaki betér pozitív energiával, fitten, egészségesen és vidáman tudjon távozni, úgy hogy alig, várja a következő találkozásunkat a Victory gym-ben.


Mottónk: Vigyázz a testedre, mert ez az egyetlen hely ahol élhetsz!!

Ui.: ,,És amúgy is lényeg, hogy vidámak legyünk!"


Sándorné Demeter Katalin és Lali

Rock & Roll ………..

Oldalsáv
NYITVATARTÁS
HÉTFŐ - PÉNTEK
08:00 - 21:00
SZOMBAT - VASÁRNAP
08:00 - 16:00


ELÉRHETŐSÉGÜNK
3700 Sajószentpéter,
Somogyi Béla Út 9.
Hívj bátran:
06-20/947-72-70

Kövess minket Facebookon!


SZOLGÁLTATÁSOK

Testépítés


A testépítő edzés progresszív súlyzós edzésből áll. A testépítők célzottan edzik egyes izomcsoportjaikat, hogy ott megfelelő növekedést érhessenek el, de nem az a céljuk, hogy minél nagyobb súlyt mozgassanak meg, hanem az, hogy a megedzett izmot minél jobban leterheljék.

Fitness


Elsősorban optimális fizikai és pszichikai működési harmóniát, szociális alkalmazkodóképességet, a mindennapok optimális cselekvő- és teljesítőképességét jelenti. Állapot, mozgalom és életforma.

Személyi edzés


A személyi edző különböző sportlétesítményekben megszervezi vendégkörét, a kliens igényeihez és állapotához igazodó edzéstervet készít, vezeti az edzéseket, és segítséget nyújt az egészséges táplálkozás megvalósításában.A szakkepesites.hu tartalma

Alakformáló torna


Ez az edzés az arányos és esztétikus testalkat kialakítását tűzte ki célul. Minden izomcsoportot átmozgat, és minden gyakorlatot bevet, hogy lépésről lépésre eljussunk a célig! Az edző minden órán más és más izomcsoportra helyezi a hangsúlyt, így ha rendszeresen látogatod ezt a foglalkozást, akkor egyetlen testrészed sem marad ki!

Gyermektorna


Szeretné, ha mozogna a gyermeke? Ha vidáman töltene pár órát minden nap, miközben erősödik, javul a tartása és az állóképessége? Mindezt pedig játékosan és kiváló szakemberek által irányítva?

Karate


A karate jelentése szó szerint: üres kéz, értelem szerint pedig, olyan fegyver nélküli harcművészet, melyben a karatét űző tanuló saját testrészeit, de leginkább végtagjait használja fegyverként.

Infraszauna


Három héten át minden nap használhatjuk, ugyanis ennyi idő kell, hogy minden méreganyag távozzon a szervezetünkből. Ezt követően pedig hetente néhány alkalommal, hogy szinten tartsuk. Alkalmanként 35-45 perc egyhuzamban való benntartózkodás javaslott a kabinban, ugyanakkor ez egyénenként változó lehet, a szervezet tűrésképességétől függően.

Táplálék kiegészítők


Rohanó világunkban egyre kevesebb időnk jut odafigyelni az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozásra. A táplálékkiegészítők olyan élelmiszerek, melyekkel kényelmesen pótolhatjuk az elmulasztott, vagy rosszabb minőségű, feldolgozott élelmiszerekből hiányzó vitaminok, fehérjék és más hasznos anyagok bevitelét.

Táplálkozás és életmód tanácsadás


Személyre szóló táplálkozási tanácsadás. Életmód tanácsadás. Egyéni étrendkészítés, tippek és ötletek az egészséges táplálkozáshoz.



TÁMOGATÓINK


ADMIN BELÉPÉS
Felhasználónév:
Jelszó:


© 2015 Minden jog fenntartva.